Sikeres volt a szász környezetvédelmi miniszter magyarországi látogatása

Szászország környezetvédelmi minisztere, Frank Kupfer pozitív mérleget vont magyarországi utazásáról, amelyen 12 környezetvédelmi vállalat képviselőivel együtt vett részt. „Cégeink egy sor konkrét üzletet tudtak elindítani. Ez volt a célunk. Szászországban bevált megoldások találhatók az innovatív környezetvédelmi technológiák területén. És erről sikerült meggyőznünk partnereinket is.”

A vállalatok mindenek előtt a keddi, Budapesten megrendezett környezetvédelmi innovációs konferencián tudtak bemutatkozni. A Magyar Köztársaság Vidékfejlesztési Minisztériumának ezen a rendezvényén Frank Kupfer miniszter tartotta a nyitó előadást. A konferencia résztvevői, a szolgáltató szerepet betöltő vállalatok mellett, a kb. 360 magyarországi kommunális projekthordozó volt, akik nagyrészt már rendelkeznek odaítélt EU-támogatással a megvalósítani szándékozott terveikhez és most keresik a legjobb technológiai megoldásokat.

Részben amiatt, hogy a magyar kormány erőteljesebben orientálódik a kis- és középvállalatok felé, de részben az EU által megszabott kötelezettségek miatt is, a szász vállalatoknak jó esélyeik vannak a magyar piacon.

A magyar kormány így pl. új rendszer kifejlesztését tervezi a kommunális hulladék szelektív gyűjtésére és újrahasznosítására, mivel a jelenleg fennálló rendszer nem elegendő a kommunális hulladékokra vonatkozó EU-követelmények szempontjából. A magyar vízgazdálkodás is nagy átalakítás előtt áll: az árvízvédelmet és -megelőzést visszaviszik állami fennhatóság alá. A magyarországi összenergiatermelésben a megújuló energiák részesedése jelenleg 13%, ezt 2020-ig 20%-ra kívánják emelni. Szászország emellett még magasabb célokat követ. Itt a megújuló energiák arányának 2020-ig 24%-ra kell emelkednie. Az épületek energetikai szanálása további politikai szempont Magyarországon.

A szász vállalatok prezentációinak és a lehetséges magyar megbízókkal folytatott megbeszéléseinek eredményeképpen egy sor ígéretes első- és folytatólagos megbízás jött létre:

  • A chemnitzi C & E Consulating und Engineering GmbH céggel együttműködve a lipcsei BioPlanta GmbH vállalat 2011-ben valószínűleg megvalósítja a használt termálvíz számára készülő tisztítóberendezés-projekt második szakaszát Polgárban. Miután lezárult az első szakasz, kérelmet nyújtottak be a projekt finanszírozására.
  • A WÄTAS Wärmetauscher Sachsen GmbH cég, amely hőcserélőkkel foglalkozik, több megbízást is kapott épületek számára az áram-fűtés összekapcsolásának elvén működő mini-erőművek és berendezések gyártására.

  • Egy további szász vállalat Budapesttel tárgyal a nagy szennyvíztisztítókban keletkező iszap kezeléséhez szükséges technológia rendelkezésére bocsátásáról, és a cég részt vesz majd a megfelelő nyilvános pályázaton.

  • A LEHMANN Maschinenbau GmbH vállalat tárgyalásokat folytat biogáz-berendezések hozamfokozása céljára szolgáló eljárás szállításáról

  • A napenergia területetét képviselő egyik cég pedig tárgyalásokat folytat egy fotovoltaik-berendezés kelet-magyarországi felállításáról.

Az új kormány vidékfejlesztési miniszterével, Fazekas Sándorral, ill. a környezetvédelemért felelős államtitkárral, Dr. Illés Zoltánnal folytatott megbeszélések során a szász-magyar együttműködés területei, és a környezetvédelemet és a mezőgazdaságot érintő konkrét kooperációs szándékok is szóba kerültek:


  • árvízi együttműködés, amely területén mind a két fél gazdag tapasztalatokkal rendelkezik. Jelenleg Magyarországon új árvízvédelmi és vízgazdálkodási terv készül;

  • együttműködés a hulladékgazdálkodás területén (német tapasztalatok a szelektív hulladékgyűjtés és feldolgozás területén);

  • az együttműködés folytatása a Szász Tartományi Környezetvédelmi, Mezőgazdasági és Földtani Hivatallal, valamint a Szász Tartományi Természetvédelmi és Környezetvédelmi Alapítvánnyal a már meglévő együttműködési megállapodás alapján, különösen az agrárkutatás, állattenyésztés és növénytermesztés, valamint az agrárszakképzés területén;

  • A bortermelés területén az együttműködés kiszélesítése

  • Németül beszélő magyar szakemberek és gyakornokok felvétele Szászországban, tanulmányi célokból a vízgazdálkodás területén;

  • független szász szakértők kiküldése Magyarországra EU-projektekben való közreműködés céljából (pl. a repülőterek zajszintjének mérésekor a szakmai tapasztalat).

Magyarország és Szászország közösen kívánnak annak érdekében fellépni, hogy az Európai Unió a mostani, 2013-ban véget érő támogatási periódus után is biztosítson pénzügyi eszközöket az árvízvédelemre.

Magyarországon ezen kívül léteznek azirányú megfontolások, hogy szász minta alapján felállítsanak egy oktatási és tanácsadási központot a decentrális árvíztechnológiai berendezések számára. Az immár 2002 óta működő lipcsei Szennyvízkezelési Oktatási és Bemutató Központ felajánlotta ehhez a segítségét. Ily módon Magyarországon bemutatásra kerülnek szász gyártók mintaberendezései.

„A szász környezetvédelmi ágazat jól felkészült az exportra” - nyilatkozta Frank Kupfer