Európa Kulturális Fővárosa: ünnepel a Ruhr-vidék
Nagyítás
(© RUHR.2010)
Füstöt okádó gyárkémények és bányák, szén és acél: évtizedeken keresztül ez jellemezte a Ruhr-vidéket, Németország legnagyobb iparvidékét. A 2010-es évben azonban a régió – összesen 53 város és kereken 3,5 millió ember, az EU harmadik legsűrűbben lakott területe – új arcát mutatja meg európai kulturális fővárosként. A dél-magyarországi Péccsel és Isztambullal együtt a Ruhr-vidék a 2010-es év három európai kulturális fővárosának egyike.
A „RUHR.2010” címet viselő programmal először mutatkozik be Európa kulturális fővárosként egy egész régió és a „A kultúra megváltoztat – a változás kultúrát teremt (Wandel durch Kultur – Kultur durch Wandel) mottóval az év folyamán kereken 300 projekt és 2500 rendezvény várja a látogatókat. A középpontban három vezértéma áll: mítosz, világváros és Európa. „Szeretnénk megfoghatóvá tenni a Ruhr mítoszát, ki akarunk alakítani egy új metropoliszt és mozgásba akarjuk hozni Európát.” - fogalmazza meg az alapgondolatot a „RUHR.2010” ügyvezetője, Oliver Scheytt. A mozgásról majd a sokszínű művészeti és kulturális rendezvények és események gondoskodnak, amelyek hat programterület köré szerveződnek: képek, színház, zene, nyelvek, kreatívgazdaság és ünnepek. A program célja az, hogy a régió átalakulásának történetét szemléltessék és megmutassák, miként élnek és dolgoznak az emberek a Ruhr-vidéken.
Nagyítás
(© Ruhr.2010)
A „RUHR.2010” Európa Kulturális Fővárosa évad január 8-án kezdődik. Rögtön az év elején többek között két új múzeum, a nagy hagyományokkal rendelkező esseni Folkwang Múzeum új épülete és a Zollverein Bánya területén elkészült új Ruhr Múzeum ad bizonyságot a Ruhr-vidék átváltozási képességéről. A legnagyszabásúbb ünnepre július 18-án kerül sor a Ruhr metropoliszban, amikor is Dortmundtól Duisburgig egy 60 km hosszúságú asztalhoz, a kultúrák, nemzetiségek és generációk asztalához ülhetnek le a teljes régió lakosai. Több mint 1700 művészeti csoport és kulturális egyesület vesz részt ezen kívül a Ruhr-vidék több mint 150 partnervárosának „TWINS” nevet viselő projektjében.
© www.magazine-deutschland.de