A baden-württembergi gazdasági miniszter, Ernst Pfister, szeptember 30-án 20 fős delegáció élén 3 napra Magyarországra utazik

Baden-Württemberg gazdasági minisztere, Ernst Pfister 2009. szeptember 30-án 20 fős gazdasági delegáció élén három napra Magyarországra utazik. A látogatás egyik célja baden-württembergi vállalatok támogatása a magyarországi piaci lehetőségek feltárásában. „A mostani nehéz időkben különösen fontos számomra az, hogy támogassunk baden-württembergi cégeket piaci lehetőségeik feltárásában, kiaknázásában Magyarországon és a környező országok vonzó piacain. A gazdasági és tudományos életben elért dinamikájával a Duna-menti országok térsége erős európai térséggé vált“, indokolta Pfister a látogatását. A miniszter ebben az összefüggésben határozottan üdvözlendőnek tartotta az Európai Bizottság azon álláspontját, miszerint ki kell alakítani az érintett országokkal közösen egy stratégiát erre a térségre vonatkozóan.

A budapesti látogatás fénypontja a Baden-Württemberg International (bw-i) és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által közösen szervezett, Kooperációs és Kapcsolatteremtő Börze elnevezésű rendezvény. Kilenc középméretű, különböző üzleti szektorokat megjelenítő baden-württembergi cég képviselteti magát a fórumon, ahol kiválasztott magyar cégek vezetőivel folytatnak tárgyalásokat üzleti kapcsolatok esetleges létrehozásáról, jövőbeni üzleti együttműködésről.

Az ideihez hasonló kooperációs börzéket Magyarországgal már 1996 óta rendszeresen rendeznek. Emellett Baden-Württemberg rendszeresen résztvett különböző magyarországi szakmai kiállításokon és vásárokon rendszerint több német cég által közösen kialakított kiállítási standdal, mint például a 2004-es, 2005-ös és 2006-os években az „Ökotech“ elnevezésű környezetvédelmi vásáron. 2008-ban pedig először vett részt Baden-Württemberg az „Industria“ kiállításon, amelyen egyébként 2010-ben is tervezi a részvételét.

Németország az az ország, amely a legtöbb közvetlen tőkebefektetést teszi Magyarországon. Az itt befektető német cégek közül mintegy 500 volt baden-württembergi székhelyű. Jelenleg a Daimler AG eszközöl újabb befektetést Magyarországon, mégpedig a Kecskeméten épülő új üzemében.

Pfister gazdasági miniszter szavai szerint a Baden-Württemberg tartomány és Magyarország között folytatott kereskedelem volumenje az elmúlt években dinamikusan fejlődött. A kétoldalú kereskedelmi volumen, amely 2001-ben 3,79 milliárd euró nagyságrendű volt, 2008 végére már 6,24 milliárd eurót tett ki, vagyis ebben az időszakban majdnem megduplázódott.

Baden-Württemberg Magyarországra irányuló exportja 2008-ban 2,54 milliárd euróra nőtt (1,9 %-os növekedés az előző évhez viszonyítva), az import szintén további két százalékkal nőtt 3,9 milliárd euróra.

A 2009 első felében fellépett pénzügyi válság nem hagyta érintetlenül azt az export-tevékenységet sem, amelyet Baden-Württemberg Közép-, Kelet-Európával bonyolított le. Mégis míg a német export Magyarország felé összességében 37 %-kal csökkent ebben az időszakban, addig Baden-Württemberg exportjának csupán 23 %-os csökkenést kellett elkönyvelnie.

Pfister hangsúlyozta azt is, hogy idei látogatásának fontos célja az is, hogy a baden-württembergi cégek Budapesten folytatott, gazdasági együttműködéssel kapcsolatos tárgyalásait politikai támogatásban részesítse.

Ernst Pfister miniszter tárgyalni fog a 2009 áprilisa óta nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterként tevékenykedő Varga Istvánnal is. Ennek során szó fog esni a további gazdasági együttműködés lehetőségeiről is. A tárgyalás napirendjét az a munkaprogram fogja alkotni, amelyet a baden-württembergi – magyar vegyesbizottság kétévente felállít. A bizottság 1994-ben alakult és legutóbb 2009. június 25/26-án ülésezett a németországi Schloss Weikersheim-ben.

Pfister miniszter úr a Baden-Württemberg által is támogatott Andrássy Németnyelvű Egyetemen is előadást fog tartani a gazdasági élet képviselői számára „Középméretű vállalkozásból világpiaci vezető céggé“ címmel. E témára a magyar fél kérésére esett a választás, amely most először alakított ki támogatói programot középméretű vállalkozások számára.

Pfister miniszter úr mindezek mellett a budapesti német nagykövettel, Dorothee Janetzke-Wenzel asszonnyal együtt vendéglátója lesz a nagykövetségen szervezett, a Német Egység Napja alkalmából adandó fogadásnak is. E rendezvény emlékezik meg azokról a történelmi eseményekről, hogy 60 éve alakult meg a Németországi Szövetségi Köztársaság, 20 éve omlott le a Berlini Fal és 5 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Baden-Württemberg olyan specialitásokkal vesz részt a vendéglátásban, mint a töltött tésztatáska, a fekete erdei cseresznye-torta, sós sütemény, pralinék, sör és bor.

A baden-württembergi gazdasági miniszter, Ernst Pfister, Magyarországon