A Német Bundestag Nemzetközi Parlamenti Ösztöndíja 2011-re: Öt magyar fiatal vehet részt a programon
A Német Bundestag Nemzetközi Parlamenti Ösztöndíjára (IPS) kiválasztották az öt magyarországi résztvevőt: Bernhard Schulte-Drüggelte (Bundestag-képviselő), Dr. Uwe Jens Nagel professzor (a berlini Humboldt Egyetem alelnöke) és Marc Bomhoff (Bundestag Igazgatási Osztály) 2010. november 15-17. között Magyarországon tartózkodott, és elbeszélgetések során kiválasztottak három hölgyet és két urat, akik majd Berlinben személyesen élik át a német demokráciát és segítenek azt alakítani.
Az ösztöndíjasok a Német Bundestag képviselőinek irodáiban dolgoznak majd, kirándulásokat tesznek és szemináriumokat látogatnak. Már most is nagyon jól beszélnek németül, széles általános műveltséggel rendelkeznek és a kiválasztóbizottságot nyitottságukkal, a politikai vitakészségükkel, valamint társadalmi elkötelezettségükkel győzték meg. A gyakorlati tapasztalatok gyűjtése és a közös tanulás mellett fontos szerepet játszik majd a német és a nemzetközi partnerekkel kiépített hálózat fejlesztése is.
1990 óta több mint 90 magyar vett részt a programon. Sokan közülük ma minisztériumokban vagy jelentős gazdasági vállalatoknál tevékenykednek. Az alumnik a „Bundestag 90” nevet viselő egyesületbe szerveződtek, amelyet Iván Gábor vezet és rendszeres törzsasztal-találkozókat szervez. Az érdeklődés immár 20 éve töretlen az IPS iránt: eben az évben összesen 56 jelentkezést nyújtottak be a budapesti Német Nagykövetséghez. Az érdeklődők száma az elmúlt évvel összehasonlítva megkétszereződött.
Nagyítás
(© Német Nagykövetség Budapest)
A Magyar Országgyűlés alelnökével, Dr. Latorcai Jánossal és a Német-Magyar Baráti Tagozat tagjaival folytatott megbeszélés során Schulte-Drüggelte képviselő köszönetet mondott az IPS magyar partnerprogramjáért: 2008 óta létezik a Magyar Országgyűlési Ösztöndíj. Ebben az évben is három német fiatal dolgozik a Magyar Országgyűlés számára.