Január 27. – A nemzeti szocializmus áldozataira való megemlékezés napja

A Német Bundestagban a nemzeti szocializmus áldozatai emlékének tisztelgő rendezvényen, 2010. január 27-én az izraeli államelnök, Simon Perez a Németország és Izrael közötti barátságot „egyedülállónak” nevezte. Perez azt mondta, hogy ez a barátság azonban nem vezethet ahhoz, hogy „elfeledkezzünk a shoáról”. Sokkal inkább tudatában van az ember „annak a sötétségnek, amely a múlt halálvölgyét uralta”, - akkor is, ha jelenleg közös, világos döntésünket tekintve előre nézünk, a remény horizontjára és egy jobb világba”.

65 évvel ezelőtt, 1945. január 27-én szabadították fel a Vöröshadsereg csapatai a Krakkótól nyugatra fekvő auschwitzi koncentrációs tábort. Január 27-e 1996 óta a nemzeti szocializmus áldozataira való megemlékezés napja. A Német Bundestagban ezen a napon minden évben sor kerül a megemlékezésre.

Az izraeli államelnök mellett Dr. Feliks Tych lengyel történész, kortanú, hiszen 1929-ben született, és a Német Bundestag elnöke, Dr. Norbert Lammert professzor is szólt a parlamenti képviselőkhöz és a meghívott díszvendégekhez. A megemlékezésen részt vett Horst Köhler professzor, német szövetségi elnök, Dr. Angela Merkel, német szövetségi kancellár, Jens Böhrnsen, a Bundesrat elnöke, és a Német Szövetségi Alkotmánybíróság elnöke, Dr. Hans-Jürgen Papier is.

Forrás: www.bundestag.de