10 éves a Bolognai Folyamat: Valósággá vált az európai felsőoktatási térség
Nagyítás
(© picture-alliance/ZB)
10 éves a Bolognai Folyamat: Valósággá vált az európai felsőoktatási térség
Annette Schavan német szövetségi oktatási miniszter a budapesti Bologna-Konferencia alkalmából csütörtökön úgy fogalmazott: ”Az 1999-es Bolognai Nyilatkozat aláírása óta olyan, egész Európára kiterjedő dinamikus felsőoktatási reformfolyamat tanúi lehettünk, amely rendkívül sokmindent mozgásba hozott. Létrehoztuk az európai felsőoktatási térséget, amelyet az olyan közös struktúrák jellemeznek, mint a többlépcsős évfolyamok és a közös eszközrendszer, mint pl. a kreditrendszer vagy a minőségbiztosítási regiszter. És megállapodtunk a felsőoktatási intézményeink közös céljaiban is. Olyan vonzó és versenyképes felsőoktatást akarunk egész Európában, amely a hallgatók igényei szerint alakul. Magas színvonalú kínálatot kívánunk nyújtani és fokozni akarjuk hallgatóink mobilitását.”
Schavan hangsúlyozta: „A bolognai folyamat ahhoz vezetett, hogy folyamatosan és Európa-szerte tudunk tapasztalatot cserélni és tanulhatunk szomszédainktól. A további előnyökhöz tartozik az is, hogy ezt a folyamatot a felsőoktatási intézmények képviselőivel és hallgatóival valamint a szociális partnerekkel folytatott állandó párbeszéd során tudtuk továbbfejleszteni. A jövőben is szükségünk van erre az együttműködésre, hogy a megvalósítás során felmerült hiányosságokat kiküszöbölhessük.” A 2010. május 17-re összehívott nemzeti bolognai csúcstalálkozóval kapcsolatban Schavan miniszter asszony azt mondta: „ A célunk, hogy a szereplőket egy asztalhoz ültessük, hogy közösen tudjuk megvonni a mérleget, és megállapodjunk azokban az intézkedésekben, amelyekkel ki lehet küszöbölni a megvalósítás során felmerült hiányosságokat.” Egész Európában is a bolognai folyamat második évtizedének fő feladata lesz a megvalósítási nehézségek megoldása. Németországban erős kritika érte a bachelor-képzést és elfogadottságát, az időbeli megterhelést és az évfolyamok tanulhatóságát.