A német kormány emberi jogi politikáért felelős megbízottja Magyarországra látogat

Portrait Markus Löning (Archiv) Nagyítás (© dpa/pa)  

Látogatást tesz Magyarországon január 16-18. között Markus Löning, a német kormány emberi jogi politikáért és humanitárius segítségnyújtásért felelős megbízottja, hogy a helyszínen tájékozódjon a magyarországi politikai és emberi jogi helyzetről.

A politikus a tervek szerint Budapesten találkozik a külügyminiszterrel és a magyar kormány más képviselőivel, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagjaival és más parlamenti képviselőkkel, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökével és más egyházak képviselőivel, valamint a civiltársadalom és a parlamenten kívüli ellenzék képviselőivel. A tervek között ugyancsak szerepel megbeszélés Baka Andrással, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökével és Szabó Mátéval, az alapvető jogok országgyűlési biztosával.

A budapesti megbeszélések központi témája az utóbbi időszak magyar törvényalkotása lesz.

Markus Löning egyúttal részt vesz a Raoul Wallenberg-év ünnepélyes megnyitóján. Ezzel hangsúlyozza a megemlékezés jelentőségét egy olyan emberről, aki a holokauszt idején hősies odaadással zsidók ezreit mentette meg Magyarországon.

Nincs installálva a Flashplayer Markus Löning ist Beauftragter für Menschenrechtspolitik und Humanitäre Hilfe. Im Film berichtet er, welche Themen ihn bei seiner Arbeit beschäftigen und wie er sich für die weltweite Geltung der Menschenrechte einsetzt. (© Auswärtiges Amt)